Korábban a Baku-Bangkok és a Mumbai-Bangkok túrák kapcsán is írtam egy rövid összefoglalót, és legalább két okom van rá, hogy ez most sem maradjon el. Még akkor sem, ha Etiópia kapcsán már volt egy ÖSSZEGZÉS. Egyrészt persze a hagyománytisztelet diktálja, de még ennél is fontosabb, hogy az út kezdetén felvázoltunk egy TERVET, amivel érdemes összahasonlítani az eredményt. Gyorsan lelövöm a poént, szinte tökéletesen teljesült! Két elem esett ki, egyrészt a Gonder és Khartoum közötti buszút a határzár miatt, másrészt pedig a kiruccanás a korábban már bejárt Sínai-félszigetre és Port Saidba. Cserébe viszont jócskán bővült a program, Etiópiában Awassát, Szudánban Port Sudánt és a búvárvizsgát adtuk hozzá, míg Egyiptomban Marsa Alamba és a Síwa-oázisba jutottunk el. Tudtuk még fokozni az élményeket, ám ennek ára volt! Eredetileg úgy gondoltam, hogy alig három és fél hónap alatt be tudjuk járni az útvonalat, de ebből majdnem egy hónappal több lett. Haladhattunk volna gyorsabban is, de Afrikában utazni embert próbáló feladat, és úgy biztosan kevésbé tudtuk volna megélni és élvezni a programokat. 

***Vicces kiegészítés néhány hónap távlatából: Előzetesen szomorkodtam, hogy nem jutunk el Tigrébe, ami sajnos be is jött, de ehhez képest most egész Észak-Etiópia hadban áll, Lalibela lezárva, a Danakil lezárva, Szudán pedig a friss katonai puccs miatt forrong, és újfent a polgárháború szélén táncol. Tehát lehetett volna jobb a helyzetünk, de sokkal rosszabb is, ahogy az néhány hónappal később bebizonyosodott.***

Pár érdekesebb adat:

Legmagasabb pont: Ras Bwahit 4.437 méter (nekem), Tullu Dimtu 4.377 méter (Ritának)

Legalacsonyabb pont: Danakil mélyföld -125 méter

Leghosszabb utazás: Gonder - Addisz-Abeba (13 óra)

Legnagyobb kultúrsokk: Gépfegyveres pásztorok MINDENHOL

Legmelegebb hely: Dongola (48 fok)

Legzsúfoltabb látványosság: Gízai piramisok (és más semmi)

Legkellemesebb meglepetés: Síwa-oázis

A megtett út összesen: 16.784 km járművel és ~740 km gyalog

• busz: 14.144 km (ebből 3 alkalommal éjszakai)
• vonat: 130 km 
• taxi: 1.290 km
• stoppolás: 950 km
• motor: 110 km
• csónak: 160 km

15 blogbejegyzés, 89.570 szó, 613.431 leütés

11.898 fénykép és videó (selejtezés után)

5 új hűtőmágnes

Megismert világörökség helyszínek(16+1):

• Harar óvárosa
• Awash-folyó medencéje*
• Omo-folyó medencéje*
• Konso falvak
• Tiya sztélék
• Lalibela sziklatemplomai
• Gonder királyi palotái
• Simien-hegység
• Meroe piramisok
• Jebel Barkal piramisok
• Sanganem-atoll
• Abu Simbel és Philae
• Királyok-völgye
• Gízai piramisok
• Abu Mena
• Kairó óvárosa
• Akropolisz

*ezeket "csak" láttuk, nem pedig látogattuk

 TOP 10 látnivaló Rita szerint:

• Danakil-mélyföld
• Omo-völgy
• Lalibela
• Nílus menti templomok
• Egyiptomi nagy piramisok
• Port Sudan, Marsa Alam korallzátonyok
• Simien-hegység
• Bale-hegység
• Szudáni piramisok
• Síwa-oázis

 TOP 10 látnivaló szerintem:

• Omo-völgy
• Danakil-mélyföld
• Lalibela
• Meroe piramisok
• Gíza környéki piramisok
• Bale-hegység
• Simien-hegység
• Abu Simbel
• Sanganeb-atoll és a korallzátonyok
• Síwa-oázis

Tetszett:

• Marhahús és berebere Etiópiában
• Nagyon jó minőségű főutak
• Óriási mázli az időjárással
• Szudáni emberek kedvessége
• Meg úgy általában minden

 Nem tetszett:

• Tigréi válság
• Permanens böjti időszak
• Hajnali buszindulások
• Egyiptomi árusok agresszivitása
• Szudáni hőség

2021. június 8. – Elnyúlás a pálmabirodalomban

Rita végigaludta az utat, míg én szinte semmit nem pihentem, de ezek egyike sem esik a meglepetés kategóriába. Azon viszont némileg csodálkozom, hogy mennyire jól haladtunk, hiszen a szórványos katonai ellenőrzőpontok dacára, hajnali hat előtt elértük az oázist. Már derengett a világosság, így nem okozott nagy nehézséget annak felismerése, hogy egy különleges agyagvárosba érkeztünk, azonban a fáradtságom ekkor még felülírta a lelkesedést. Pont négy hónapja vagyunk úton, és ez már elég ahhoz, hogy nyomot hagyjon az ember erőnlétén. Legalábbis az enyémen. A Booking.com-on kinézett szállás elvileg nem lett volna messze a buszpályaudvartól, csak éppen a térképen jelölt pontban a menő sátortábor helyett egy bezárt vegyesbolt árválkodott. Nem először futunk bele abba, hogy a szállás tévesen regisztrálja a helyzetét a weboldalon, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez puszta véletlen hiba lenne. Miután egy helyi fickó tanácstalanságunkat látva megállt mellettünk, gyorsan be is igazolódott a sejtésem, a keresett szállás ugyanis nem a központban, hanem onnan jó négy kilométeres gyalogútra található, távol az elérhető árú éttermektől. Felajánlotta, hogy elvisz minket oda, vagy talál nekünk a központban helyet hasonló áron. Utóbbira szavaztunk, és alig párszáz méterre le is parkoltunk egy tradícionális agyagpanzióban. Némi alkudozás következett, de végül megkaptuk a szobát 18 dollárért, ami itt – távol mindenhol, egy exkluzív üdülőfaluban – sajnos jó árnak számított. A szoba elfoglalására várnunk kellett egy kicsit, de addig is megengedték, hogy lepihenjünk. Mármint én, mert iszonyatosan fáradt voltam.

Ébredés után – amikor már jócskán benne voltunk a napban – elkezdtem megtervezni, hogy milyen ütemben keressük fel az oázis látnivalóit - amiből volt jópár -, lehetőleg minimalizálva a taxizást. A terv össze is állt, mi pedig beballagtunk a központba. Hamar találtunk is egy éttermet - ami később törzshelyünkké vált -, ahol az egyiptomi árszínvonalhoz képest ugyan drágábban, de a szállások ebédmenüjénél lényegesen olcsóbban tudtunk kipróbálni néhány különlegességet. A hajnali érkezéskor még frissítő – na nem mintha esetemben ez sikerült volna – idő délre menetrendszerűen felforrósodott, ha akartuk volna sem tudjuk elfelejteni, hogy a sivatag közepén vagyunk, a líbiai határtól alig néhány kilométerre. Az ebéd után nem is kapkodtuk el, hogy újra kimerészkedjünk a pálmafák árnyékából, de végül tettünk egy kósza kísérletet arra, hogy felkeressük az oázis háromszáz(!) természetes forrásának valamelyikét. A források között akad édes és sós vízű, hideg és meleg egyaránt, nem véletlen, hogy a turizmus jelentős részét a gyógyulni vágyó egyiptomiak adják. Párszáz méteren is kellően leizzadtunk, míg eljutottunk a kútszerűen kiépített medencéig, ahol rajtunk kívül egy ember sem volt. Az is nyilvánvaló, hogy miért, ez a medence nem tartozott a rendszeresen karbantartottak közé, így elég sok alga volt benne. Ez engem még nem tántorított volna el, de az első merülés után gyorsan kiderült, hogy valamiféle vízi vérszívók is megtelepedtek benne, ugyanis tömegesen kezdtek el csipkedni a kis rohadékok. Nem is maradtunk sokáig, átöltöztünk a szálláson, majd inkább az óváros felé vettük az irányt.

Az oázis egy XIII. századi erőd köré épült, mely igen jól viselte a történelem viharait egészen a huszadik század közepéig, amikor egy földrengés súlyos károkat okozott benne. Ez az állapot nagyjából konzerválódott, néhány épületet ugyan felújítottak élelmes szuvenírárusok, egy kettőbe pedig még mindig laknak, de többynire egy szellemfalu képét mutatja. Annak viszont első osztályú, az erődbe felapaszkodva egészen fantasztikus látvány tárult elénk. Nagyjából az egész oázis. Háromszázezer pálmafa, a nagy sós és édesvízű tavak, valamint a sivatagból kibukkanó kúpszerű sziklák – melyek hasonlatosak a Vadi Halfában látottakkal – és persze az agyagváros hihetetlen összképet alkottak. Lesz mit bejárnunk az elkövetkező napokban. Az erőd legmagasabb pontján időztünk egy kicsit - közben egy kairói család is felbukkant -, de mivel a nap pontosan szembe sütött, úgy döntöttünk, hogy átmegyünk az óvárs túlsó oldalán emelkedő dombra, a Béke Hegyére. A lejutás némileg nehézkes volt, mivel eltévedtünk a labirintusban, de húsz perc alatt sikerült átküzdeni magunkat az akadályokon. A város legmagasabb pontja talán mégjobb kilátást nyújtott, de ami biztos, hogy nem kellett a nappal szembe fotózni. A naplementét innen néztük végig, majd visszamentünk Abu éttermébe, ami délben nagyon bevált. Erősen reménykedem abban, hogy holnap reggel kicsivel több energiánk lesz.