2019. április 14. - A választás bekavar, de elérjük Sanyit!

Persze hajnalban még sehol sem volt a határ, így le kellett mondanunk arról, hogy elérjük a Siliguri-Darjeeling "játékvonatot", amire valamilyen formában pedig sort kell kerítenünk, és nem csak azért, mert Világörökség, hanem mert az egész Északkelet egyik legszórakoztatóbb programja. Végül egy újabb átszállást követően kilenckor értünk a határra, ahol bár rajtunk kívül egyetlen "külföldi" sem volt, hála a bürokraták csigatempójának, egy órába került átkelnünk.

Innen újabb órás buszozás várt ránk Siliguriba, ahol előbb megvettük a továbbútra szóló buszjegyet, majd ebédeltünk, és pontban déli tizenkettőkor - mindössze három és fél órával a tervezett időpont után - egy "sumo"-val (teledzsip, India ezen részének elsőszámú közlekedési formája) elindultunk Darjeelingbe. A kanyargós úton egész szépen haladtunk, simán hoztuk a három órás menetidő részidőit, amikor feltűnt az első pártzászlóval fellobogózott autó. Melyet egy újabb követett, kiderült ugyanis, hogy a három nap múlva esedékes választások előtt a kormánypárt választási nagygyűlést szervezett egy olyan útra, ahol két kocsi alig fér el egymás mellett. Az elkövetkező három órás ácsorgást biztosan jobban bírtam volna, ha nem lettünk volna már bő egy napja úton, így azért képzeletben néhányszor bíróság elé citáltam Narendra Modit, akire amúgy tényleg ráférne az ilyesmi.

Végül este hatra, éppen sötétedésre, 29 órával a hivatalos indulási időt követően futottunk be Darjeelingbe, ahol már csak arra volt időnk és erőnk, hogy első ízben felkeressük Kőrösi Csoma Sándor legendás magyar nyelvész és utazó sírját. Mivel számomra ez az út egyik legfontosabb állomása volt, némileg meg is hatott a "találkozás". Ez az érzés azonban nem tarthatott sokáig, ugyanis éppen vacsorát kerestünk, amikor elkapott minket életem egyik legdurvább zivatarja. Hiába volt rajtunk esőkabát, másodpercek alatt szitává áztunk, és végül csak az vigasztalt kicsit, hogy legalább egy kifőzdét találtunk, miközben koraeste már minden más zárva volt.

Nem túlzás azt állítanunk, hogy az elmúlt másfél hónap leginkább idegőrlő napja állt mögöttünk, melynek bizonyos pillanataiban az addig töretlen jókedvünk is el-elhagyott minket. És bárcsak azt mondhatnám, hogy lesz időnk kipihenni az egészet, de a helyzet az, hogy - leírni is szinte vicces - hajnali háromkor kell kelnünk, hogy reményeink szerint meglássuk a napfelkeltében fürdő Kancsendzöngát.