2018.09.11. – A leglehúzósabb hely a mennyek alatt

A mai napunkat Guilin felfedezésére szántuk, ami túlzott bizalmat feltételezett a város iránt. Félreértés ne essék, Guilinban lenne mit csinálni, csak éppen minden dombot, minden parkot, minden valamirevaló épületet szemérmetlenül körbekerítettek, és odaültették a kínai kasszás Erzsit. A díjszabásnál sem voltak szívbajosak. A Li-folyó által ölelt belváros ezzel együtt is megéri a sétát. Itt találhatóak Nap és Hold pagodák, amik baromi látványosak, előbbi egy tó közepéből nő ki, és egy víz alatti folyosón közelíthető meg. Az Elefánt ormány szikla is nagyrészt látható a kerítésen kívülről. A legnagyobb attrakciók viszont a kilátók, amikhez fizetni és mászni is kell, cserébe láthatjuk a várost, amit szó szerint körbevesznek a karszt hegyek. Sajnos elég messze, és a pára sem javítja a látótávolságot. Mi az esti pénztárzárás után a naplementét néztük meg az egyik szikla tetejéről, addig pedig a parton bejártuk a „két folyó, négy tó” hajóútvonalat, időnk volt bőven, a látvány pedig még befogadhatóbb is, mint hajóról lett volna.

A helyiek egyébként fürdenek is Li-folyóban, aminek kellemes meleg volt a vize, de fürdőruha hiányában nem tudtunk csatlakozni. (Pedig a nap második részében már eléggé untam magam, szóval a szándék meglett volna…) Este azért lett egy kis izgalom, ugyanis amikor felkapaszkodtunk a dombra, kiszúrtunk egy helyi suttyót, aki –elég bénán – elkezdett követni minket. Épp Ritát nyugtattam volna, hogy ne aggódjon, a szikla csúcsán még egy csomóan vannak, mikor egy velünk szemben lefelé sétáló bácsi jelezte, hogy ne számítsak másra, ő az utolsó. Mindezt magyarul. A rajongónk végül nem próbálkozott semmivel, mi pedig a hegy lábánál utolértük a bácsit, aki épp egy kerekesszékes nénit tolt a belváros irányába.

Mint kiderült, egy nyugdíjas párról volt szó, akik saját szervezésben – és saját tervezésű, illetve kivitelezésű mobil tolószékkel - járják be Dél-Kínát. Az elkövetkező két órában velük beszélgettünk, és persze bejártuk a kivilágított belvárost. Kellemes volt friss gondolkodású nyugdíjasokkal találkozni, azt pedig igazán példaértékűnek tartom, hogy a néni az előrehaladott izomsorvadás dacára sem rest az önsajnálat helyett az élet napos oldalán sütkérezni. Úri jókedvünket csak az tette tönkre, hogy megkóstoltuk a jackfruit névre hallgató gyümölcsnek álcázott borzalmat. Főleg az enyémet, mivel Rita a saját részét is könnyű szívvel rám hagyományozta…