2019. szeptember 14. – Van még mit látni Bangkokban
Életünk legkalandosabb 15 hónapja után már-már zavarbaejtő volt szembesüli a ténnyel, hogy az elkövetkező hónapot családlátogatás céljából újra Magyarországon fogjuk tölteni. Én tőlem telhető optimizmussal, Rita némi görccsel a gyomrában tette le a lantot az utolsó munkanapon – melyet ittlétünk legkeményebb hete előzött meg, hogy minden feladatunkat befejezhessük -, és éppenhogy sikerült elérnünk a bangkoki buszt, hogy 9,5 óra álmatlanul töltött óra után hajnli fél ötkor megérkezzünk Bangkokba.
Egy kezemen már nem tudnám megszámolni, hányadszor ejtjük útba Délkelet-Ázsia kvázi fővárosát, de eleddig az “ejj, ráérünk erre még” jegyében mindig csak átrohantunk rajta. Most volt két napunk, hogy legalább azokat a kötelező köröket lefussuk, amik eddig kimaradtak. Első utunk ezzel együtt a jól bevált Kao Shan Hostelbe vezetett, ahol egy angyali jóságú recepciós odaadta a szobakulcsunkat, így gyakorlatilag kaptunk egy ingyen éjszakát, amit – igaz alaposan megkurtítva -, de rögvest ki is használtunk. Ezt követően a délelőttbe már csupán néhány adminisztrációs teendő fért bele, a korai ebéd után pedig a Királyi Palota felé vettük az irányt.
A Palota kétségtelenül Bangkok legszebb épülete, külön kiemelve a komplexum kerítésének izgalmas mítikus történeteket megidéző, lenyűgöző festését – bár a Wat Pho komplexum és a Wat Arun szintén erős versenyző -, de némileg hiányérzet fogott el, ugyanis a megannyi szép lakóépület és szentély közül csak a Smaragd Buddha templomát lehet belülről is megnézni. A többiben kívülről, vagy még úgy se gyönyörködhetünk, szóval az a veszély nem fenyegetett, hogy az egyik kanyar után beleszaladunk az alsógatyás csélcsap király uramba, miközben az a filippínó cselédlányait kergeti… Ennek függvényében a belépő árát kicsit túlzásnak éreztem, főleg hogy pechünkre hétvégén nem tartják meg a tradícionális táncbemutatókat, amik egyébként az élmény részét képeznék.
A Palota után a modern belvárost céloztuk be, ahol kicsit elvesztünk a felhőkarcolók és a luxus-bevásárlóközpontok között, hogy aztán a Central World komplexum tetején, az 55 emelet magasságban kialakított Red Sky Barban kössünk ki. Bangkok jelenleg 127 felhőkarcolóval (150 méternél magasabb toronyház) rendelkezik, és ez benne van a TOP10-ben, így viszonylag jó kilátásra számíthattunk, amiben nem is kellett csalódni. A tetőteraszokon kialakított klubbok Bangkok legfelkapottabb, ennek megfelelően legdrágább szórakzóhelyei, így költség fronton túl sok jót ígért a program, ezzel együtt nem akartuk kihagyni a várost ebből az egészen más perspektívából sem. Szerencsére délután öt óra előtt ez a klub “egyet fizet kettőt kap” akciót tart, így két kis üveges kommersz sörhöz akár már 4000 forintért is hozzá lehet jutni! Hát nem jópofa? Belépőként felfogva viszont már kevésbé tűnt lehúzásnak az összeg, amiért a látvány bőven kárpótolt. Főleg azért, mert a várost éppen egy egetrengető vihar közelítette, és elég megkapó volt figyelni, ahogyan a túlvilági hangulatot árasztó fekete tengerár méterről méterre foglalja el a metropoliszt. Ugyan a város fényeit még éppen csak elkezdték felkapcsolni, mégsem mondhatnám, hogy korán értünk a sör végére, mert mire lecsúszott az utolsó korty, a vihar elért minket is, így mindenkit letereltek a fedett térbe - villámveszélyileg ugyanis erőteljesen ki voltunk téve...:) -, ami egyébként egy két Michlein-csillagos séf ívóhelye. Itt már nem volt maradásunk, visszaindultunk a szállás felé, ahol volt mit bepótolni pihenés fronton. Már amennyire a szállásunktól 30 méterre húzódó vigalmi negyed “apróbb neszei” ezt engedni fogják...
#YOLO #High_Life
