2020.03.15 – Ugrás az ismeretlenbe

Hajnali fél hatkor a másodpilóta ébresztett minket Suratthani új buszpályaudvarán, alig 9,5 óra alatt meg is érkeztük. Hurrá! Az út elég furcsa volt, mivel megszoktuk, hogy a járatok töltöttsége 95-100% között mozog, most az egész buszon öten ületek rajtunk kívül. Úgy tűnik, ide is begyűrűzött a koronapánik… Az elmúlt pár napban Bangkokban intéztünk ügyes-bajos dolgainkat, hogy aztán a következő majd’ fél éves (?) út első – ráhangoló – felvonásaként elnézzünk másfél hétre Dél-Thaiföldre. Elsőként a Rita által favorizált Khao Sok Nemzeti Parkot céloztuk meg, a buszunk másfél órával később el is indult, újabb két órával később pedig meg is érkeztünk a bejáratához.

Elfoglaltuk a szuper bungallónkat, majd egy nagyon-nagyon korai, helyi különlegességeket halmozó ebéd után nekivágtunk a rövid dzsungeltúrának. Igaz némileg hoszsabbra terveztük, de sajnos ez is azok közé a parkok közé tartozik, ahol a nyilvános ösvény csak egy-egy vízesésig megy, mi pedig hiába szerettünk volna tovább haladni – a változatosság kedvéért egy újabb vízesésig -, azt vezető nélkül nem lehetett megtenni. A séta így csak néhány óráig tartott, de a melegre való tekintettel, és mivel Rita amúgy sem volt nagy formában, nem is erőltettük nagyon a dolgot. A visszafelé úton így is ért minket egy kellemes meglepetés, mivel pont az út mellett alálkoztunk egy langúr-családdal, ami messze a legjópofább thai majomfajta, ráadásul itt rengeteg újszülött is volt, akik még nem tanultak meg félni a símabőrűektől.

A szállásunk mellett egy makákó család is lakott, így majomkodásból nem volt hiány, én mégis azt értékeltem a legtöbbre, hogy három nap után végre tudtam egy kicsit aludni. Este még bérelni kellett egy motort a holnapi túrára, de ezt leszámítva aligha ez lesz az út legeseménydúsabb napja. Persze ahogy a dolgok alakulnak, nem merek jósolni semmit… (Biztos, ami biztos, bevásároltunk negyven kiló száraz rizst és halkonzervet, annyi hely még éppen akadt a táskában, jól jöhet az még ínséges időkben!)