2019.03.01 - Indulni Incredible India

Ez a napunk még előző jóval éjfél előtt kezdődött, mikoris az utolsó munkanap délutánján összecsomagoltuk a hátizsákjainkat (én az újonnan vásárolt nagyot, míg Rita egy kis zsákkal igazi királynői kényelmet élvezhet az út során...) és az éjszakai busszal elindultunk Bangkokba. Mivel nem az utolsó járattal mentünk - fene sem kockáztatna egy lerobbanást -, ezért az ébren töltött 7,5 órát követően még jócskán hajnalban érkeztünk meg az északi pályaudvarra. A terv az volt, hogy a napfelkeltét a Lumpini Parkban várjuk. A park két bennszülött populációjáról ismert, az egyiket a taichizó kínai nyugdíjasok adják, a másikat pedig a szalagos varánuszok, amik városi környezetben azért elég ritkán fordulnak elő. Személy szerint nem rajongok az idétlen mozgású, vizenyős tekintetű, megnyúlt, érdes bőrű, goromba lényekért, igyekeztem is elkerülni őket, a varánuszok miatt viszont nagyon megérte ellátogatni a parkba! Kapitális, bőven két méter fölötti példányok is voltak szép számmal.

A napfelkelte után még maradtunk egy kicsit bámészkodni, majd a város eddig felfedezetlen területei felé vettük az irányt. Egy folyami átkelés után megérkeztünk a Wat Arunhoz, ami talán a város legszebb temploma, és még sikerült körbejárnunk a turistacsapatok megérkezése előtt. A város főtemplománál, a Wat Phonál már nem volt ekkora szerencsénk, és a tömeg mellett az is rontotta az összhatást, hogy a templom maga zárva volt, csak az óriási fekvő Buddha szobrot és a melléképületeket tudtuk megnézni. Az óvárosi rész harmadik ikonikus épületét, a királyi palotát viszont egyszerűen kihagytuk, mert embertelen volt a tömeg, és egyébként is, járunk még párszor Bangkokba az elkövetkező időben, nem árt hagyni valami látnivalót a következő látogatásra is.

Némi adminisztratív teendők ellátása után pedig - ekkor még - kellő vidámsággal vegyes izgalommal elindultunk a reptérre. Ahol aztán az elkövetkező hét órában a gyász összes szakirodalom szerinti fázisát produkáljuk. Az első fennakadás a check-innél fogadott minket, ahol közölték, hogy csak akkor adhatják ki a Kalkuttába szóló jegyünket, ha mutatunk egy olyan repjegyet is, amivel majd elhagyjuk Indiát, ellenkező esetben ugyanis nem engednek be az országba. Pff. Mivel az e-vízum igénylésével kapcsolatban még csak hasonló követelményről sem olvastam, így némi meddő vita után visszavonulást színleltem, hogy egy - hasonló célokból - hamis repjegyek előállítására szakosodott honlapon legyártsam a miénket. Végül mindenki megkapta, amit akart, én pedig bíztam abban, hogy az indiai vámon tényleg nem kezdik el firtatni a kérdést.

Az igazi fekete leves azonban csak ekkor következett. Tudni illik egy nappal korábban a pakisztáni légtérzár miatti torlódás okán a bangkoki reptér irányítása összeomlott, és érkezésünk idején is még csak romjaiból éledezett, rengeteg volt a járattörlés, a késés pedig még több. mi sem kerülhettük el a sorsunkat, előbb egy, majd kettő, végül pedig 4,5 órával csúsztatták meg a várható indulást, de én még ennél is sokkal rosszabbat sejtettem, ugyanis a mi gépünk ekkor még éppen az ellenkező irányba, Dél-India felé repült. Kárpótlás gyanánt kiszúrták a szemünket némi vacsorakuponnal - pedig Ford Farlainnek igaza volt abban, hogy a kp sem sértés...:) - , de még az ingyenvacsora sem vigasztalt, hiába volt kb. a legdrágább, azok közül, amit az elmúlt öt évben ettünk...

Végül átirányítottak egy másik gépet, így valamivel tíz után tényleg elindultunk, én pedig két nap után végre el tudtam aludni. Éjfél előtt landoltunk, majd jött a rettegett vám, ahol persze fel sem merült a visszaútra szóló repjegy. Szerencsére a reptéren üzemel poggyászmegőrző, gy a nagy zsáktól meg tudtam szabadulni, mivel másnap a városnézéshez aligha lesz rá szükségem. A reptereken elég korrekt állami taxiszolgálat működik, ahol előre kell fizetni egy méltányolható összeget, így elkerülhetőek a taxis lehúzások.

A repteret elhagyva Kalkutta meglepően rendezett képet mutatott, a belváros felé haladva a helyzet azonban drasztikusan romlott. Nyilván kevés város mutatja éjszaka a legszebb arcát, de a centrumban lévő szállodánk - ami a booking.comon messze az elhelyezkedésre kapta a legjobb osztályzatot - konkrétan egy gettó közepén állt. Amikor éjszaka kellős közepén kiszálltunk a taxiból az óriási és persze alaposan bezárt kapu előtt, az 50 méteres körzetünkben kb. 30 félmeztelen hajléktalan feküdt a szemeteszsákokon, amikből pedig kóbor kutyák kaparták ki a menthető falatokat. Noha nem voltak illúzióim Indiával kapcsolatban, ez a látvány még engem is kupán vágott egy kicsit. Mindkettőnkből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, amikor némi dörömbölés után az éjszakai portás kinyitotta a kaput... Üdvözlet Indiában. Námászkár!