2021. június 3. – A Kairói Múzeum kincsei

Nagyjából hajnali egy körül járt – Rita már régen alvással múlatta az időt -, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam az Asszuánban megismert német lánynak, ha már a belvárosban lakik és meghívott magához, akár élhetnénk is az ajánlattal ezen a viszonylag késői órán. Nagy meglepetésemre válaszolt is egyből, miszerint a tengerparton tölti a szabadságát, de a lakótársa is éjszakai bagoly, biztosan beenged minket, majd megpróbálja elérni telefonon. Cserébe megkaptam a srác WhatsApp számát, és azt, hogy a lakás nagyjából hol található Zamalek szigeten. Hajnali fél háromkor úgy érkeztünk meg a Kairó központjában lévő Tahrir térre, hogy a WhatsApp üzenetre nem kaptam választ, így totál tanácstalanul hagytuk el privát buszunkat. Pár perc várakozás után arra jutottunk, hogy kimegyünk a gízai szállásunkhoz, ahol elvileg a következő éjszakától van foglalásunk, meg is rendeltem az Ubert. Ezzel csak az a probléma, hogy a nagy csomagjaink lerakása továbbra sem megoldott, mert ha a szálláson ott is tudjuk hagyni tíz napra, a Piramisokat leszámítva pokoli messze van mindentől. Ekkor azonban három dolog is történt gyors egymásutánban. Az első, hogy a taxis visszamondta a fuvart, így újat kellett rendelni. A második, hogy a srác visszaírt, hogy szívesen lát minket e késői órán is. A harmadik pedig, hogy lemerült a mobilnet keretem…

Az érkező taxit a rendszám alapján meg tudtuk találni, csak éppen adódott a kérdés, hogy milyen címre menjünk, mert azt pontosan nem tudtuk. Végül az előzetes gízai rendeléshez képest megadtuk azt a szállodát, amit még korábban a német lány írt, mint a lakáshoz közeli, közismert pont. Az Uber továbbra is elképesztően olcsó Egyiptomban, a hajnali fuvarért sem kértek kilométerenként 100 forintot, és forgalom híjján alig pár perc alatt megtaláltuk a Flamenco Hotelt. Itt némi könyörgésre volt szükség, hogy használhassuk a hotel wifijét, de mivel Ritát mindenki megsajnálja, hamarosan lett netünk, és el tudtuk érni a srácot. Mint kiderült a lakás a hotellel szemben lévő 20 emeletes toronyház tetején volt, ahová nem kevés izgalom, és még annál is több mázli árán hajnali háromkor sikerült is bejutnunk. Vendéglátónk, Marcus egy félgörög-félkolumbiai hippi gyanúsan német névvel, aki épp most fejezi be arab nyelvi tanulmányait – hét nyeven perfekt -, hogy a jövőben Diana hercegnő nyomdokain haladva a taposóaknák elleni küzdelemmel foglalkozhasson. Tehát pont olyan fazon volt, amint amilyennek elképzelünk valakit, aki hajnali háromkor befogad két tök ismeretlen embert, akik egyébként különösebben nincsenek is rászorulva a segítségre…:) Fél óra beszélgetés után kaptunk egy kulcsot a lakáshoz, majd mi inkább elmentünk aludni, mert ellentétben Marcussal, mi nem alvással szeretnénk tölteni a napunkat.

Meglepően korán, kilenc körül össze tudtuk szedni magunkat, de mivel az ezt követő kör – bevásárlás, SIM feltöltés, pénzváltás – elég nyögvenyelősen ment, már dél volt, mire eljutottunk a Kairói Múzeum legendás lazacszínű épületéhez. Mivel előző látogatásom tizenhat éves emlékei némileg megkoptak - ráadásul akkor csak egy villámlátogatásra volt idő -, én is nagyon izgatottan vártam a világ legjelentősebb egyiptomi gyűjteményének bejárását. Még azzal együtt is, hgy két hónappal ezelőtt, egy hatalmas parádé keretében a múzeum legfontosabb tárlatát elköltöztették az újonnan épített Egyiptomi Civilizáció Múzeumába, de erről majd később. Egyiptomban először itt nem sikerült kialkudnunk a kedvezményes jegyet, de ezen azért könyen túltettük magunkat.

Egy olyan múzeum esetében, ahol mintegy 120.000 tárgyi emléket őriznek a fáraók korából, nem ragadtatnám magam a részletes bemutatásra, de szeretnék kiemelni néhány részt, ami az ötórás bejárás alatt a legnagyobb hatást gyakorolta ránk. A múzeum az alapos bejárás alatt egy kicsit logikátlanul rendezettnek, és némileg elhanyagoltnak tűnt, de ez a műtárgyak minőségéből semmit nem von le. A legfontosabb kollekcióknak a szarkofággyűjteményt – ahol a sokrétegű, díszes, többnyire fa koporsók százait lehetett megtekinteni -, Yuya és Thuya egyiptomi nemesek sírjából előkerülő kincseket és múmiákat, valamint a bebalzsamozott állati tetemetek emelném ki. Illetve az összes közül kiemelkedik Tuthankamun kincse, ami a világ valaha talált legfontosabb régészeti lelete. Mivel a legtöbb fáraósírt az évezredek során kirabolták, még megbecsülni is nehéz, hogy azok milyen mesés kincsek felett diszponálhattak, ha ezt az egyébként jelentéktelen, fiatalon elhalálozott fáraót is ilyen pompában indították utolsó útjára. A kincseket egyébként szigorúan tilos fényképezni, de ez csak akkor vált egyértelművé, amikor az első kép – ami a 11 kg színaranyból kovácsolt halotti maszkot ábrázolta – elkattintása után három biztonságiőr ugrott rám, és töröltette azt. (Nem túl nagy sikerrel.:)) De a fáraó kincsein kívül is rengeteg, korokon átívelő érdekességet találhatunk a Múzeumban, ami továbbra is Kairó város elsőszámú látványossága.

Mire végeztünk a bejárással, már szinte estébe hajlott az idő, így gyorsan visszamentünk a szállásra, átcsoportosítottuk a holminkat a két kisebb zsákba, rendeltünk vacsorát, majd este kilenc körül megcéloztuk a korábban már lefoglalt szállásunkat a Piramisok tövében. Egy kellemesen olcsó taxiút és némi adminisztrációs probléma orvoslása után – elvesztették a foglalásunk – elfoglalhattuk az egész túránk legjobb ár-érték arányú szállását. Új hotel, teljes panorámával a piramisokra 12 dollárért… Mutassanak egy hasonlót Európában!