2019. október 14. – Nyugati kitérő

A hajnali kelést gyors készülődés követte, majd alighanem még az előző nap hatása alatt, némiképp vegyes érzelmekkel indultunk a reptér felé. Noha a gép csak késő délelőtt indult, szerettem volna időt hagyni a Mastercard loungba elérhető örömök élvezetének. Ebben egyébként nem is kellett csalódnom, némi matek után még az is kijött, hogy tulajdonképpen a legolcsóbb fapados jeggyel már az ellátás miatt is megérné kibuszozni néha Ferihegyre…:) A repülést tulajdonképpen észre sem vettük, kicsivel dél után pedig már a berlini fapados reptéren vettük át a helyi BKV-ra szóló bérleteket.

A délutáni program nem volt bő lére eresztve, ezzel együtt régi adósságomat róhattam le a Pergamon Múzeum meglátogatásával. Ugyan a névadó oltárt éppen restaurálják, az általam leginkább látni vágyott attrakció, az Isthár Kapu teljes fényében pompázott, és milyen praktikus, hogy nem kell érte Babilonig utazni… Noha a múzeum koncepciója valahol rémes és abszurd – jóhogy a Piramisokat, vagy a Nagy Falat nem telepítették át ambíciózus régészek -, tényleg páratlan gyűjteménye a Közel-Kelet kincseinek. Komplett kashani kereskedőház enteriőröket láthattunk viszont, de annak sem kell csalódnia, aki a Kis-ázsiai görög poliszokért rajong. Egyébként a Múzeum újabb – gondolom én - fejlesztése, hogy egy kupola alatt 360 fokban újraálmodták Pergamon látképét, ami azzal együtt, hogy teljesen mű, egészen lenyűgöző látvány.

A Múzeumszigeten egyébként jelentős átalakítások zajlanak, ha minden igaz még a metró is megérkezik előbb-utóbb, ezzel együtt is kellemes helynek tűnt, de a Berlin Katedrális után a szállásunk, egyben a Checkpoint Charlie felé vettük az irányt. Út közben elhaladtunk pár figyelemreméltó épület mellett, amilyen a Neu Kirche, vagy épp az Operaház épülete, de ezek már mind zárva voltak. Az egykori Nyugat- és Kelet-Berlint elválasztó, mementóként máig meghagyott határátkelőt azonban még az esti órákban is ellepték a turisták. Minden boltba az elbontott fal maradványait árulták – aha -, és persze népszerű téma volt Brezsnyev és Hoenecker románca is. Itt fogyasztottuk el a vacsoránkat, ami a szokásos Nyugat-Európai menüt jelentette, 1 eurós hamburger a McDonaldsban. Mondjuk németországról amúgy is előbb jut eszembe a foci – de talán még Till Schweiger is -, mint a gasztronómia, így meg tudtam barátkozni a dologgal.

Még alig esteledett be, amikor elképesztő fáradtság vett erőt rajtam, amiért nem lehetek elég hálás, mert a tömegszálláson amúgy nem sok esélyem lett volna aludni. Így Ritát hagytam barátkozni a szobatársainkkal, egy nyugdíjas kínai párral, valamint egy szófosó német hippivel, én pedig elvágódtam az emeletes ágyon.