2018.08.09. – A legkínaibb város

A kínai vasúttársaság valamilyen megfontolásból kevésnek találta a 24 órás menetidőt, ezért ingyen, egyfajta bónuszként megtoldotta még másféllel, aminek mindketten nagyon megörültünk. Tizenegy előtt valamivel így is eltértük Xiant, ahol valamivel több, mint két napot fogunk tölteni. A vasútállomás melletti túristainfo munkatársai remekül vizsgáztak. Angolul ugyan egyikük sem beszélt, de megpróbálták elmagyarázni, hogy a metró nem jó, menjünk inkább taxival a szállásra. Egy taxis rögtön ajánlkozott is a 4 km-es útra alig 3400 forintért. Ezen mindannyian jót nevettünk, és inkább megkerestük a nemlétező metrót. Jelenleg egyébként csak három vonal üzemel, de további hatot építenek, ami rá is fér a városra, elvégre majdnem annyian lakják, mint egész Magyarországot.

A szálláson még nem állt rendelkezésre a szoba, a wifi viszont igen, így pontosan meg tudtuk tervezni, hogy melyik nap mit és milyen sorrendben nézünk meg az ajánlott látnivalók közül. Délután csak Xian óvárosának falain belül maradunk, ami így is méretes, nagyjából 16 négyzetkilométer. Közben a szobánkat is át tudták adni, így leraktuk a cuccainkat, és nyakunkba vettük a város. Pontosabban csak az első étteremig jutottunk, mert volt némi elmaradásunk az étkezés terén. Mindig lutri, amikor betérünk egy ilyen helyre, mivel nincs fényképes menü, így csak rábökünk egy kanjihalmazra, és várjuk, hogy mi fog történni. Jobb esetben van más is az étteremben, és az ő kajájára tudunk mutatni, de ez most nem jött össze. Többnyire egyébként nem tévedünk nagyot, ez a mostani is ehető volt, de azért messze volt a csúcstól.

Először a muszlim negyedbe tértünk be, ez a tulajdonképpeni óváros középpontja, itt található a nagymecset és a legtöbb régi épület is. A kashgari nagymecset miatt szkeptikus voltam ugyan, de végül győzött a kíváncsiság, és bementünk, ami igazán jó döntésnek bizonyult. Ilyen mecsetet biza’ még nem láttam. Építészetileg ugyanis érdemben nem tért el a kínai buddhista és taoista templomoktól. Szép példája ez a kínai kultúra erejének, ami még az iszlámban is el tudta ültetni a sajátos stílusjegyeit. Ráadásul jó nagy területen helyezkedik el – inkább laposan terjeszkedik, mint felfelé -, szóval lehet benne barangolni bőven. De a negyed ezen túlmenően is nagyon érdekes. Szinte mindenhol bizarrabbnál bizarrabb ételeket – belsőségeket, gyanús édességeket és kisütött állati végtagokat – árultak, a hömpölygő tömeg között pedig csak úgy cikáztak az elektromos robogók, a szívbajt hozva az emberre. Ez a rész tényleg olyan volt, ahogy a filmélmények alapján Kínát elképzeltem, talán nem véletlenül tartja magát Xian a legkínaibb városnak.

Tekergős utcákon keresztül jutottunk el a sétálóutcáig, ahol a tömeg csak hatványozódott, viszont az üzletek sokkal divatosabb formát öltöttek. Itt már inkább a kisütött tintahal volt a menő – nem mintha a közelben lenne tenger… -, meg minden, ami kézműves, vagy annak tűnik. A sétálóutca a Dobtoronyba fut bele, ami inkább csak egy nagy épület, mint torony, és itt őrizik azokat a rituális dobokat, amiket az ünnepi pillanatokban megkongatnak. Mi nem éltünk át ilyet, így be kellett érnünk a látvánnyal. Innen nem messze, mintegy rituális partnerként áll a Harangtorony – szintén nem torony -, ahol pedig nem meglepő módon harangozni szoktak. Végül csak kimerészkedtünk az impozáns városfalon túlra is – hiba volt -, hogy megnézzük a Kis Vadliba Pagodát, aminek kertje a városi múzeumnak is helyt ad. Negyed hatkor érkeztünk, ami a hatos nyitva tartás miatt teljesen jónak tűnt, de ezzel együtt is simán elhajtottak minket. Ami talán nem is volt olyan nagy baj, mivel elég fekete felhők kezdtek rohamtempóban gyülekezni felettünk.

Hogy mekkora vihar kerekedett, azt talán azzal szemléltetném, hogy kétszázad magunkkal ragadtunk a metróban, mert még azok sem mertek kimenni, akiknek volt ernyőjük. Háromnegyed óra alatt csendesedett annyit az eső, hogy visszaszaladhattunk a szállásra, de az elég valószínűnek látszott, hogy az esti program – találkozás Nenaddal – nem fog összejönni. Sebaj, gondotam majd másnap együtt mehetünk az agyagkatonákhoz, de kiderült, hogy ő már befizetett egy 350 yüanos túrára. Amúgy 150 lenne a jegy, és 14 a transzferbusz, de az igaz, hogy ő ebédet is kap. Egy nagyon drága ebédet. Az eső annyiban jól is jött, hogy legalább nem volt kísértés, hogy a városban bóklásszunk alvás helyett, mert néha azt sem árt….