A globális őrület alaposan keresztülhúzta a számításainkat, mi pedig ahelyett, hogy nekivágtunk volna Ázsia és Óceánia tízezernyi szigete közül néhány tucatnak, Thaiföldön ragadtunk. Öröm az ürömben, hogy az országos karanténállapotok bejelentése előtt egy nappal, ténylegesen az utolsó még induló busszal el tudtuk hagyni Bangkokot, méghozzá Dél-Thaiföld irányába. Nem tudva, hogy a korlátozások milyen időtávra szólnak, jobbnak láttuk az időt a tengerparton tölteni, és mivel Krabi sokszinűsége az alig egy hetes tavalyi kirándulásunk alkalmával magával ragadott, ezért bázisként Ao Nangot választottuk. Ez később a létező legjobb döntésnek bizonyult, ugyanis nem csupán Thaiföld legszebb részén tölthettük a követező négy hónapot, de megismerkedhettünk az Aonang.hu csapatával, márpedig nélkülük ez az időszak sokkal kevésbé lett volna szórakoztató. Bár a naplóírást itt felfüggesztettem, azért utólag csak összeszedtük az öt legmeghatározóbb élményt, mitöbb még rangsorolni is sikerült őket! Ám mielőtt következne a lista, szeretnék megemlékezni a legkevésbé sem „futottak még” kategóriáról, melyeket szintén biztosan nem fogunk elfelejteni:

• Tha Pom Klong Song Nam, ahová háromszor is visszatértünk.
• Pai Plong Beach, ahol Ao Nang 40 napos lezárása alatt szinte mindig egyedül lehettünk, az oda vezető Monkey Trail pedig sokszor tartogatott számunkra izgalmakat.
• Ko Lanta, a világ legszebb naplementéjével.
• Pecatúra a Csirke-szigetnél, ahol végre halat is fogtam! Hetet.
• Buddha-barlangok Krabi környékén, melyekről SENKI nem tud. Talán még nevük sincs.
• Hőforrások a dzsungelben. Vannak kiépítettek is, de ezek jobbak.
• „Gyilkos-tó”, ahol drónozni tanultam.
• Szebbnél szebb hegycsúcsok Ao Nang környékén.
• Ko Klang, ahol Rita megtanult batikolni.
• Emerald Pool, a búcsúajándék.

5. Két napos longtail túra Phi-Phire

A karanténidőszakunkról sok mindent elmond, hogy a Thaiföld talán legszebb szigetére tett kirándulásunk csak a lista aljára fért fel. Ennek persze az is oka, hogy tavaly már jártunk itt… de nem így! Az Ao Nangon ragadt magyarokkal közösen, némi technikai malőr elhárítása után indultunk neki az útnak, de csakhamar elkezdett esni, mi pedig behúzódtunk a Csirke-sziget egyik öblébe. Végül nagyjából három óra alatt sikerült elérnünk Phi-Phit, és mire a káprázatos Bambusz-sziget mellé értünk, már hét ágra sütött a Nap. Az első programpont a szállás keresése lett – amit a neten foglaltam, természetesen nem volt nyitva -, melynek nyomán kilencen háromfelé szakadtunk, de a lepakolás és a nagyon kései ebéd után újra együtt vágtunk neki a kilátó megmászásának. Itt reptettem kicsit a drónt, a többiek fényképezkedtek orrba-szájba, majd immár sötétben visszatértünk a teljesen kihalt faluba, hogy a nap folyamán kipecázott tintahalakból készülő remek vacsoránkat elfogyasszuk.

A második nap is nyögvenyelősen indult, míg a csapat kisebb része hajnali horgászatra indult, mi átkeltünk a szigeten egy korábban még fel nem fedezett strandra, hogy a délelőtt lehetőség szerint ne vesszen kárba. Délben azért csak sikerült újra összerázódnunk, és kezdetét vette az a néhány óra, amiért ennek a túrának is e listán a helye. Az immár tökéletes időben megkerültük Phi-Phi Leh szigetét, majd három, a fősziget eldugott, csak hajóval megközelíthető öblében (Wang Long, Monkey Beach, Nui) is lehorgonyoztunk, ahol zavartalanul élvezhettük a káprázatos víz alatti és víz feletti panorámát. Ritával nagyjából minden időt a korallok között töltöttünk, ő látott egy cápát, míg én végre egy várva-várt sünhalat tudtam becserkészni, de azon túlmenően is millió féle hal vett minket körül. Ezekre az öblökre tavaly nem volt időnk, így azért az újdonság varázsa is megvolt, arról nem beszélve, hogy Phi Phi Leh lezárása miatt ennél sokkal több programot amúgy sem tudtunk volna összehozni, bár az idővel gazdálkodhattunk volna jobban. (Jellemzően ezért tartózkodunk a társas programoktól.) De a hazafelé út tartogatta az igazi meglepetéseket, ugyanis az út során két szemétbe, illetve halászhálóba keveredett teknőst is találtunk, és még időben meg tudtuk menteni őket! Felemelő érzés volt, bár belegondolva egészen szörnyű, hogy efféle közbeavatkozásra egyáltalán szükség van…

De itt még nem volt vége a napnak, ugyanis a naplementét sikerült éppen a Csirke-sziget magasságában elkapni, és valami fantasztikus volt! Összességében tehát nagy élményt jelentett újra eljutni ide, még akkor is, ha minden valószínűség szerint itt kaptam el a Denguet ami aztán alaposan kiütött egy hétre.