2021. február 4-7. - Néhány szó a búcsúról

Az etióp beutazási feltételek meglehetősen barátságosak, amennyiben a belépést megelőző 120 órában elvégzett negatív COVID-teszt elegendő számukra és nincs érkezést követő kötelező karantén sem. (És még ez is messze szigorúbb, mint amit az országban a járvánnyal kapcsolatos közvélekedés indokolna, de erről később…) A repjegy foglalás előtt kiszámoltuk a menetrendet, aminek megfelelően csütörtök korán reggel, még munka előtt megjelentünk a mintavételen. Ha tippelnem kéne, a helyi kórházban – ami hivatalos járványkórház, sosem használt, karanténnak kiürített épületekkel – az elmúlt évben nem sok tesztet csinálhattak, mert különös kérésünk nyomán rendkívül komoly csődület keletkezett, még a nővérek is követtek minket az udvarra – a mintavételezés helyszíne -, hogy lássanak egy efféle beavatkozást. Mit ne mondjak, nem volt kellemes. A torok még csak elmegy, de az orr felnyársalását szerintem tiltja a Genfi Egyezmény. De a fájdalom elenyésző volt ahhoz a stresszhez, amit az eredményvárás jelentett. Pozitív teszt esetén ugyanis nemcsak az utazást bukjuk, de helyette az elkövetkző heteket igazán költséges karanténban élvezhettük volna…. Szerencsére nem kellett másnapig várni, sőt, én az eredményt már abból sejteni véltem, hogy nem jött értünk rohamosztag a munkahelyre.

És tényleg, az eredmény – nem árulok el meglepetést - negatív lett. Rita még könnyezett is örömében. Vagy bántában, mivel kettőnk közül messze őt viselte meg jobban, hogy fel kell számolnunk itteni rendkívül kényelmes életünket, ami hihetetlenül sokat adott minden szempontból. Márpedig elérkezett az idő a váltásra, az országot töviről hegyire bejártuk, intellektuálisan pedig már a munka sem jelentette azt a kihívást, mint korábban. Ezzel együtt az elkövetkező – a buszunk indulásáig hátralévő – 24 óra rendkívül nehezen, és alvás nélkül telt. Akárcsak a buszút, legalábbis részemről.

Bangkokba érkezve még néhány órát ki kellett bírni a szállásunk nyitásáig, de utána egyből beengedtek minket a szobába, így volt pár óra, hogy kicsit kipihenjük az emúlt napokat és rápihenjünk az elkövetkezőkre. A délután során még el kellett intézni néhány adminisztratív dolgot – ami a korábban nyüzsgő Khao San utca teljes csődje után nem is volt olyan egyszerű -, de a lényeg, hogy mire leszállt az este, mindennel elkészültünk, és a hostel tetőteraszán elmélkedhettünk az elmút két évünkről és az elkövetkező három hónapról egyaránt.

Vasárnap délelőtt még volt annyi időnk, hogy búcsúzóul kipróbáljuk Bangkok új, napelemes csatornahajó-járatát, ami a tesztüzem alatt ráadásul ingyenes, eljutva vele a kínai negyedig, amit Rita mindenképpen meg szeretett volna nézni. Ez végül igen jó ötletnek bizonyult, mert a kínai negyed – ellentétben az indiaival – tényleg meglehetősen érdekes hely, ráadásul először láttunk az étlapon – szárítva pedig a kirakatokban is – fecskefészek és cápauszony leveseket. Ezek után megfelelő búcsúebédnek bizonyult a hong-kongi tésztaleves. De legalábbis annak a thai verziója.