A COVID helyzet thaiföldi stabilizálódása után, de még a világméretű nyitástól messze, észszerű döntésnek tűnt visszatérni a munka világába – bár Krabit nagyon nehéz szívvel hagytuk magunk mögött -, a cégünk pedig ismét Észak-Keleten talált nekünk pozíciót. Miután másfél évet már lehúztunk a régióban, nem is sejtettük, hogy az a néhány száz kilométer – és persze a motorbérlés – egy egészen új világ kapuit nyitja ki előttünk. Az elkövetkező 7 hétvégén 3160 km-t barangoltunk Udon Thani, Nong Khai, Bueng Kan, Sakon Nakhon és Nakon Phanom tartományokban, melyek nagyságrendekkel több érdekességet rejtenek, mint a délebbi megyék. Következzenek tehát a legizgalmasabb kirándulások.
2020.08.29 - Templom a pengeélen
Nehéz elfogultság nélkül írni a Bueng Kan-ban tett kirándulásról, mert szerintem ez Északkelet-Thaiföld legszenzációsabb tartománya, de Thaiföld viszonylatában is TOP5, ami azért elég nagy szó. Egyébkét a legfiatalabb is, alig 15 éve vált ki Nong Khai-ból, ezért is fogom őket együtt bemutatni. Az első túránkat egy hétvégén a kollégáinkkal közösen szerveztük, és meglehetősen tartalmasra sikeredett. A hajnali indulás után a Phu Sigh hegység egy kevésbé látogatott részén kezdtünk – pontosabban oda tévedtünk – és egy alighanem hónapok óta senki által nem használt ösvényen, iszonyatos gazban gázolva jutottunk el a labdaszerű sziklaképződményekkel tarkított csúcsra. Légvonalban egészen közel voltunk a park leghíresebb látnivalójához, a „Három Bálna” csúcshoz, mégis mintha egy másik hegyen lettünk volna, így utólag jó döntésnek tűnt megharcolni ezért a látványért…:)
Kissé meggyötörve folytattuk az utat az ország talán legkülönlegesebb templomáig, a Wat Phu Tok-ig, melyet egy méretes szikla csúcsára építettek, ahová nem is a feljutás a legizgalmasabb, hanem a szikla oldalába eszkábált pallók, amik két szinten, több kilométeren visznek körbe, érintve a szikla túloldalán épített kápolnát. Az út sokkal látványosabb, mint az Európ-szerte híres „Caminito del Rey”, csak éppen a thaiokon kívül senki nem tud róla. Alig két óránk volt bejárni, de egy hónappal később – a megfelelő fotók és drónfelvételek kedvéért – újra visszatértünk csak ide, mert ez a hely egész egyszerűen lenyűgöző.
A templom után célba vettük a Mekongot, utunk pedig a Pua Wua védett erdein keresztül vezetett, mely több, mint negyven vad elefánt otthona. Sajnos az elefántveszély miatt a Chanaen vízesés le volt zárva, de a folyón átívelő sziklahídon elég izgalmas volt áthajtani. Pláne az azt követő mocsáron…:) Mielőtt elfoglaltuk volna a szállást, még kimentünk a Mekong partjára, de az ott lévő strand azért nem hívogatott csobbanásra. A szállásadónk egy egészen érdekes francia-thai pár volt – az érdekességet jelen helyzetben az szolgáltatta, hogy a férfi volt thai és a nő fiatal… -, a bungallók pedig a dzsungel és rizsföldek találkozásánál álltak, igazán kellemes helyen. Még a naplemente előtt elnéztünk a Nemzeti Parkba, ahol játszottunk kicsit egy frissen árván maradt elefántborjúval. Alig egy hete találták egy szakadékban, átmenetileg pedig béreltek neki egy anyukát, aki táplálni tudja. Nálánál vadabb elefánthoz sajnos a rövid dzsungeltúra alatt nem volt szerencsénk.
A családdal eltöltött közös vacsora után támadt egy remek ötletem, miszerint holnap hajnalban kezdhetnénk a Bálna-szikláknál, ha már ma nem jutottunk el oda, de valamiért a hajnali fél négyes kelés eltántorította a többieket. Mi azért megpróbáljuk…
