2021. április 30. – A kikötőben

Ammer egy elég érdekes figura, nem tipikus életúttal. Gazdasági PhD-jét az olajiparban kamatoztatta, közel húsz évet húzott le Omán, az Emirátusok és Irak olajmezőin, hogy miután helyi viszonyok között irgalmatlan summát halmozott fel, otthagyja az egészet és addigi hobbiját, a búvárkodást immár hivatássá fejlessze. Sokat kockáztatott, mert az addigi életszínvonalat, a gyerekei magániskolai oktatását nem lehet egyszerű fenntartani. De mindez már két éve történt, akkor kezdte kiépíteni Port Sudan második búvárbázisát a legmodernebb eszközökkel és immár ezer merülés és többszáz ügyfél gyorsan igazolta elképzelése éltképességét. (Aztán jött a COVID.) Ugyan a Port Sudan körüli zátonyok eddigis amolyan Szent Grálként vonzották a legkomolyabb búvárokat - nem véletlen, hogy a legendás Custeau kapitány is itt fektette le a mesterség alapjait… -, de az évente 6-8.000 ember 95%-a méregdrága búvárhajókkal érkezett Egyiptomból és a vendégek talpa sosem lépett a szudáni partokra. Ezzel együtt meglehetősen forgalmas helyről, Afrika egyik legkomolyabb kikötőjéről van szó - pontosabban nyolc különálló kikötőről, ahová a különböző típusú áruk érkeznek -, ugyanis ennek a 40 milliós országnak az áruforgalma szinte kizárólag ezen a ponton keresztül zajlik. Éppen ezért egy meglehetősen gazdag, modern, de kevésbé attraktív városról van szó.

Az út egyébként elég sima volt - annyira azért nem, hogy aludni is tudjunk, ami Ammer esetében elég nagy szerencse -, de az utolsó 100-120 kilométeren megérkeztünk a tengerparthoz közeli hegyek közé, ahol a viszonylag frissen vésett/épített utat néhány év alatt teljesen szétroncsolta a kamionforgalom, így araszolgatva kellett kerülgetnünk a lerobbant teherautók tucatjait. Ennél is izgalmasabb látványt nyújtottak a helyi beduinok falvai, ahol az újszerű óriási sátrak mellett luxusterepjárók parkoltak. Hiába, ez az ő életstílus, amin bár tudnának, nem akarnak változtatni. És egyébként is, a sátrakat viszonylag könnyű költöztetni, ha összeütközésbe kerülnek a törvénnyel, ugyanis jellemzően ők végzik az Eritreába/ból irányuló csempészett...

Tíz óra körül, bő tizenkét óra autózás után érkeztünk meg a városba, és egyből Ammer bérelt lakásába mentünk, ugyanis az alku szerint vállalta, hogy vendégül lát minket a tanfolyam idejére. A helyen látszott, hogy csak amolyan szolgálati lakás, na nem a méretén, mert volt vagy négy szobája, de azok vagy üresek voltak, vagy búverfelszerelésekkel voltak tele – a család a khartoumi házban lakik – és megkaptuk a légkondis szobát, majd mindenki azonnal pihenni tért.

Késő délután végül bementünk a tengerparti sétányon álló helyes kis búvárbázisra, ahol megismerkedtünk a négy fős személyzettel, és átbeszéltük az oktatás menetrendjét. Ami már a lakásban is szemet szúr, a friss bázis esetében tényleg minden eszköz a legmodernebb, ami azért jó jel a jövőre nézve. Belegondolni is nehéz, hogy az amúgy meglehetősen költséges hobbi köré épített üzlet mekkora indulótőkét kívánt, és akkor a hajóról még nem is esett szó… A vacsorát egy szír étteremben fogyasztottuk, majd egészen korán ismét nyugovóra tértünk.