2018.07.16. – Fogtöméstől a foghúzásig

Reggel korán keltem, hogy az elsők között érjek a fogorvoshoz. Mivel Eldar – aki ismét elkísért – nagyobb alvó nálam, így tetemes sor fogadott, de némi protekcióval fél óra alatt már a rettegett székben ültem. A beavatkozás egyébként tükör simán ment, az egyetlen kellemetlenséget az jelentette, hogy a helyiségben két orvos dolgozott egyszerre, mellettem pedig egy bácsi nyüszített végig, mint malac, aminek hurkot raktak az orrára. Fordított esetben azért kellemetlenebb lett volna a szituáció. Kevesebb, mint fél óra alatt megvolt, minden, ugyanazt a fényre keményedő tömést kaptam, amivel itthon is dolgoznak. Remélem legalább 3 hónapig kitart.

A szállásra már egyedül mentem vissza, mivel a pénzváltást, és a mobil feltöltést is el kellett intéznem, így az utolsó három percbe elkapott egy lapos zápor. Ha harminc percig ázok, akkor sem lettem volna vizesebb, szóval jöhetett a hajszárítózás. Ezt követően könnyes búcsút vettünk az elmúlt hetünk színhelyétől, és a legsegítőkészebb hostel menedzsertől a világon – Rita még maradt volna, de csak mert nem tudja, hogy akkor mikből maradna ki... -, és elballagtunk a buszpályaudvarra. Sikerült megalkudnom egy nyolcüléses taxi sofőrjével, így pontban a terv szerint, egy órakor elhagytuk Karakolt, és az Issyk Kul északi partján elindultunk Kochkor felé.

Sajnos közvetlen járat híján át kellett szállnunk egy iránytaxiba, de egy helyi bácsi felkarolt minket, és nem hagyta, hogy a taxisok dupla árral próbálkozzanak. Én sem hagytam volna, de olyan aranyos volt, ahogy veszekedett a kedvünkért… Már az út is lenyűgöző volt, mintha egy más országba cseppentünk volna, hiszen a hegyek itt teljesen másként néztek ki – kevésbé farkasfog-szerűek, viszont teljesen kopárak, és megannyi színben váltogatták egymást. És a lényeg, az út mellett végre belefutottunk egy kétpúpú tevékből álló csoportba, amikről már régen lemondtam! De tényleg hihetetlen, hogy pont itt találkoztunk velük, holott Kirgizisztánban még sima tevét sem láttunk eddig…

Pontban ötkor pedig megérkeztünk Kochkorba – a Song Köl túrák bázisába -, és most következett a nap legizgalmasabb része, ugyanis a megannyi utazásszervező közül ki kellett választanunk a legjobbat, és lefoglalni a holnap-holnaputáni dzsiptúránkat. A lefoglalt szállásunk volt szíves elküldeni a „menüt”, ami alapján ezt a programot tíz főnek 40 dollár/fő áron, míg két főnek 60 dollár/fő áron szervezik. (Ebben a szállítás, a szállás, és 4 étkezés is benne foglaltatik.) Amikor felvetettem, hogy a 40 dolláros ár elfogadható, ellenben csak ketten vagyunk, szóval találjanak nekünk csoportot, az nem igazán hatotta meg őket, ebből arra következtettem, hogy ha lesz olyan, aki ennyiért elvisz minket, akkor nem járunk rosszul. Lett olyan, méghozzá az első szembejövő iroda, a Shepard’s Life. Persze mivel nekik sincs csoportjuk, ők is a magasabb árral próbálkoztak, de végül belementek a dologba. Örülnöm kéne, de az elmúlt hét filléres csúcsélményei után ilyen kazah árat kifizetni olyan, mintha a fogamat húznák… Más kérdés, hogy a Song Köl Kirgizisztán első számú látnivalója – na persze, mert az Ala Kul tóhoz nem sokan jutnak fel, így aztán nincs akkora híre – ezért csak nem hagyhatjuk ki. Nem is hagyjuk, holnap reggel a szállásunkon vesz fel minket a sofőr.

Nincs más hátra, csak a megérdemelt vacsora, valamint némi bevásárlás, és hét előtt már kényelembe is tudtuk helyezni magunkat egy újabb Lenin-szobor árnyékában lévő magánszálláson, ami dugig van turistákkal. Ilyet azért nem tapasztaltunk korábban. Mondjuk ez Ritát a legkevésbé sem zavarta abban, hogy már a szobánk foteljében elaludjon…