2018.07.21. – Letáborozni Lenin lábánál
A délelőtt kissé hektikusan telt, mert újabb és újabb hostel-lakóról derült ki, hogy ő is jönne a fesztiválra, és mivel nekem volt kapcsolatom a főszervezővel, állandóan módosítgatnom kellett foglalást. Végül annyian lettünk, hogy egy kisbuszt küldtek értünk, amivel délután kettőkor elindulhattunk a Lenin-csúcs lábánál fekvő Sary Mogulba.
Az út baromi látványos, és legalább annyira változatos is volt, de ezt talán mondanom sem kell, mert Kirgizisztánban egyszerűen nincsenek csúnya, de még kevésbé szuper vidékek sem. Bónusz, hogy a mai autónknak le lehetett húzni az ablakát, és amúgy sem volt sötétítve. Nem gondoltam volna, hogy tényleg közel öt órás lesz az út – főleg mert a minősége egyébként első osztályú volt -, de itt is 3600-as hágókon kellett átkelni, hogy végre megláthassuk a Pamír hegyláncát, és az első jakot is az út szélén.
A turinform irodába érkezve feltették a fogas kérdést, hogy merre tovább, mivel maradhattunk a falusi vendégházban, de felmehettünk a fesztiválnak helyt adó Tulpar-Köl tónál található jurtatárborba is. A döntést érleltük kicsit, és elmentünk Fabioval és Guillommal a boltba, és fényképezgetni kicsit a falu idilli környékét. Hangsúly a környéken van, mert maga a település egy jellegtelen, bádogtetős semmiközepe. A boltot csak nagy nehezen találtuk meg, de annál jobban megörültünk a beszerezhető aszalt gyümölcsöknek és nápolyinak. Végül úgy állapodtunk meg, hogy Fabioval felmegyünk a tóhoz, míg a francia lent sátrazik. Viszonylag gyorsan kaptunk fuvart, mivel az egész település a fesztivál lázában égett, jöttek-mentek az emberek, turisták és helyiek egyaránt. Amíg várakoztunk, összeismerkedtünk egy holland kerékpárossal, aki nagyon friss és nagyon érdekes infokkal tudott szolgálni Tadzsikisztánról, és a kínai határátkelésről. A söfőrünk egyrészt a világ hülyéje volt, mivel szilikózis miatt fuldoklott szinte végig – és a beáramló por miatt egy idő után mi is -, de annyi esze nem volt, hogy az autó külső levegőztetését kikapcsolja, másrészt rendes volt, mert több fotószünetre is megálltunk, így elég jó képeket csinálhattunk a lemenő nap fénye által megfestett Pamírról.
Az első nomád jurtáknál már méretes jak csorda legelt, gondolom a holnapi esemény miatt hajtották őket egy helyre. Nem sokkal később – miután helyi utastársaink leszálltak -, megérkeztünk a táborba, ahol egy francia biciklistával kerültünk egy jurtába, aki szintén Tadzsikisztán felé veszi az irányt, de aligha fogunk vele újra találkozni. Ha igen, az régen rossz…
A „fejedelmi” vacsora után még gyorsan kifizettették velünk a másnapi belépőt a fesztiválra, majd elmentünk megnézni a csillagokat. A hold még túl erős volt, így nem mutattak igazán jól, de Fabio elhatározta, hogy kiköltözik egy hálózsákkal, és megvárja a Tejutat. Mi inkább befűtöttünk egy kis tehéntrágyával, és nyugovóra tértünk. Mármint nyugodtan olvasgatni kezdem, mert alighanem kezdett rajtam kiütni valamiféle magashegyi betegség. Nyugtalan lettem, hiperaktív, és az alvás volt az utolsó, amihez kedvem lett volna. Egy regénnyel később azért csak elaludtam, de hajnali négynél tovább nem ment a dolog. Hirtelen ötlettől vezérelve kimentem csillagászni – ekkor már volt mit nézni -, amitől némileg megnyugodtam, és sikerült is visszaaludni.
